Nem olyan régen temettük el apai nagyapámat. Élettel betelt, igazán megelégedett, talán kimondhatom: boldog emberként emlékszem rá. Pedig több mint 90 évének nagyobbik része nagyon nehéz körülmények között telt. Évtizedeken keresztül volt kántor (és állt meg több  ezer sír mellett) kisebb-nagyobb Békés megyei településeken. Nemhogy a lelkészei (pedig ők sem voltak gazdagok), de még sokszor a templom egerei is nagyobb jólétben éltek, mint ők. Mégis boldog és megelégedett embernek ismertem. 

De mitől lehetett az?   

Mi a boldogság? 

Tökéletes békesség, igazi társ, teljes bölcsesség, megnyert verseny, mások szeretete, eredeti szépség, meggyógyult emberek és helyreállt életek ... Végtelen azoknak a képeknek a száma, melyekkel ki tudjuk fejezni, hogy milyen lenne az igazi boldogság. Bár különbözőek vagyunk, és mégis mindannyian ugyanarra az isteni, boldog életre vágyunk. Álmaink, vágyaink, életünk legmélyebb -sokszor magunk elől is elrejtett - meggyőződései hajtanak bennünket, hogy elérjük ezt a boldogságot. A legegyszerűbb talán úgy rájönni arra, hogy mi a boldogság számunkra, ha feltesszük a kérdést: Mi az, amiért mindent feláldoznék?

Véges boldogság…

A sok áldozathozatal után nagy nehezen elért boldogság pillanatában aztán a legtöbben rádöbbennek, hogy boldognak lenni nem is olyan egyszerű. Leggyakrabban két dolog történik. Vagy tovább próbáljuk feszíteni a már elért boldogságunkat (1.), vagy elkezdünk vágyni egy másik boldogságforrás után (2.)

(1.) Az igazi (teljes) boldogság valahogy mindig túl van azon, amit el tudunk érni (ez a boldogság kék madara). A politikus még több hatalomra vágyik, a tudós még több tudásra, az anya még szebb családra, a munkás még nagyobb fizetésre. 

Közben pedig szép lassan rájövünk, hogy milyen végtelenül messze vagyunk a tökéletes boldogságtól. Olyan ez, mint egy elérhetetlen álom. Akármilyen messze is megyünk mindig egy lépéssel távolabbra kerül. 

Sőt, sokan azt tapasztalják, hogy ahogy közelednek eredeti álmaikhoz, úgy egyre távolabb lesz tőlük a végcél. Egy könyv elolvasása alatt két másikat találok. A pénzem megduplázása alatt immár rálátok a tízszer nagyobb vagyonnal rendelkezőkre. A békességem érdekében tett egy lépés közben két másik nyílik meg előttem. 

(2.) Mások pedig azt élik meg, hogy ha el is érik elsődleges céljaikat, hirtelen egy másik dereng fel előttük. A közéleti szerepet vállaló sikeres vállalkozóktól a gyermeknevelésben kiteljesedő és szakmai sikerekre vágyó anyukákig, a munkában kiteljesedő, majd civil szervezetet vezető emberekig végtelen azoknak a sora, akik egyik céljuk (akár részleges) megvalósítása után más öröm- és boldogságforrás után néztek.

Túl a hétköznapi boldogságon 

A boldogság ugyanis több, mint fiziológiai vagy pszichológiai (siker, elfogadottság, önmagam megtalálása stb) tényezők összesége. A boldogságban ott van az, amit spiritualitásnak, vallásnak nevezhetünk. Ahogy arról már írtam, emberlétünk egyik (ha nem a legfontosabb) alapvető eleme a végső kérdések iránti nyitottság, a teljesség keresése, a megsejtett végső boldogság iránti vágy. Amíg a boldogságot spiritualitás nélkül keressük, addig mindig el fog repülni a sokat emlegetett kék madár. Azért, mert véges dolgokban keressük a végtelen boldogságot.

Az igazán boldog emberek spirituálisan boldogok. Túl látnak a saját vágyaikon, a társadalmi elvárásokon keresztül elérhető véges boldogságon, az élet végső kérdéseire is megtalálják a válaszokat, és ez teszi őket igazán boldoggá. 

Ehhez a spiritualitás szintjén (végső értelemben) kell választ találni a szenvedés, a cél, a teljesség, a tökéletesség kérdéseire. Ha nem itt keressük, akkor az elért boldogság mindig csak tünékeny és töredezett lesz.

Nem véletlen hát, hogy sokan újra a spiritualitás irányába fordultak az elmúlt évtizedekben. De vajon milyen fajta spiritualitás ad igazi boldogságot?  

Isteni boldogság

Úgy látom, annak lehet teljes békessége és boldogsága, aki egészen mélyen, szinte zsigeri szinten hisz abban, hogy minden értelmetlenség, küzdelem, nyomorúság ellenére a világot egy olyan hatalom irányítja, amely kezében tartja, törődik vele, sőt ha kell, feláldozza saját dicsőségét, hatalmát azért, hogy helyreálljanak a dolgok. 

Bármilyen más opció értelmetlennek, lehetetlennek vagy reménytelennek tűnik. Ahogy láttuk, ha nekünk kellene elérni a teljes boldogságot, akkor nem sok esélyünk volna. Elismerem, az a meggyőződés, hogy Isten megteszi ezt helyetted, egy radikális elképzelés, de az egyetlen, amiben igazi boldogságot remélhetek.   

A nagyszüleimet ez a reménység éltette. Sőt nem csak éltette, hanem boldoggá is tette őket. Nagyapám kedvenc (vagy az ő szóhasználatával kedves) bibliai szakasza a 16. zsoltár volt. Ennek a szövegnek az utolsó sora mintegy tanulságként fogalmazza meg azt, hogy milyen a teljes boldogság: “Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsolt 16,11) Ebben a szerető Istenben talált boldogságot, örök boldogságot!