Sokak számára teljesen abszurd gondolat, hogy egy régen élt ismeretlen ember hozza el az igazi boldogságot. Furcsának találják, azt, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása a kulcs a személyes életünk és az egész világ problémáinak megoldásához. 

A keresztyének ezt szokták kifejezni a címbeli klasszikus kifejezéssel: meghalt értem Jézus. De vajon mit jelent ez? 

A felvetés azért tűnik abszurdnak, mert több olyan meggyőződés is van a mondat mögött,  amely mai ember számára egyáltalán nem magától értetődő. Miként is változtathatja meg az életünket egy olyan ember, aki évezredekkel ezelőtt élt (1), és személyesen nem is ismerünk (2)? Illetve miért is lenne szükségünk megváltásra (3), és hogyan vált meg minket valakinek a halála (4)? Ebben a cikkben főként az első két problémával foglalkozom, a harmadikat és a negyediket csak röviden fogom érinteni, mert máshol részletesebben írok róluk. 

Ahhoz, hogy megértsük ezt, induljunk el egy egyszerűbb példától. 

(1.) Múltbeli emberek hatása?

A legtöbbünk nem ismerte igazán a dédszüleit. Legfeljebb gyermekkori emlékképeink vannak róluk, de kevesen mondhatják el magukról azt, hogy tudatosan emlékeznek a dédszüleik életformáló tanácsaira. 

Mégis milyen sokszor megállapítják azt, hogy olyan vagy, mint a nagyapád vagy a dédanyád! Családfánk titkainak feltárása hozzásegíthet annak megértéséhez, hogy életünk milyen nagy mértékben függ elődeink értékrendjétől, életstílusától, személyiségétől. Szüleink, nagyszüleink félelmei, bölcsessége, álmai, viselkedési mintái közvetlen hatással vannak a következő generációkra.   

Ezzel szemben nyugati kultúránk folyamatosan azt harsogja felénk, hogy egyedül te vagy felelős az életedért, neked kell meghoznod minden döntést, mert rajtad áll vagy bukik, hogy boldog életed lesz-e. 

Nem pusztán a keresztyén hit nem ért azonban ezzel (teljesen) egyet, hanem az előző egyszerű köznapi felismeréseken túl ma a tudomány is rámutatott arra, hogy mennyire függünk elődeinktől. Pszichológiai módszerek, könyvek, tréningek állnak rendelkezésünkre, amelyek abban segítenek, hogy felismerjük ezeket a mintákat (transzgenerációs pszichológia). 

Már csak ráadás annak felismerése, hogy mind az afrikai, mind a keleti kultúrában jelen van az őseink hatásáról való elmélyült gondolkodás. Ha nem is a nyugati értelemben vett tudományos módszerekkel, de rendkívül mélyen gondolkodnak ezek a kultúrák arról, hogy az ember élete mennyire összekapcsolódik a múlttal. 

Sokkal inkább a felvilágosult emberek naív önismerete tűnik furcsának, hiszen láthatjuk, hogy tudomány, a személyes tapasztalatok de más kultúrák felismerései azt a képet erősítik, hogy személyiségünk (legalább részben) mélyen függ a minket körülvevő világtól. 

(2.) Ismeretlen ember mint életem megváltója?

Már a transzgenerációs hatás felfedezése is nagy előrelépés lehet sokak számára az eredeti kérdés megértésében, de érdemes még tovább lépni.

Vajon ismerte-e mindenki személyesen Nelson Mandelát Dél-Afrikában? Mandela (1918-2013) évtizedeken keresztül harcolt az apartheid ellen. Az egész életét arra áldozta, hogy küzdjön a faji megkülönböztetés, a rasszizmus ellen. A 46664-es számú fogolyként 27 évet töltött börtönben, sok szenvedést kellett elviselnie, mire több évtizedes harc után az 1990-es évek elején összeomlott ez az elnyomó rendszer, és a szabadság, a megbékélés első élményét megtapasztalhatták.

Mandela és társai önfeláldozásán keresztül milliók élete lett könnyebb. Olyanoké is, akik nem is ismerték őt. Sőt sok millió olyan ember életét is megváltoztatta, akik még nem is éltek, amikor ezek a küzdelmek zajlottak. 

Mandela példájából láthatjuk, hogy egy múltbéli ember élete és önfeláldozása hogyan hozhat szabadulást milliók számára. Olyanokra is messzemenő hatással van, akik nincsenek vele személyes vagy családi kapcsolatban. Még akkor is, ha ők maguk ezt nem is veszik észre. 

Vallásos nyelvet használva: egy múltban élt ember sokakat megváltott a rabságból. Dél-afrikaiak milliói számára a mai napig az a legjobb hír, hogy a múltban valaki feláldozta magát értük annak ellenére, hogy ők nem tettek semmit érte.      

Jézus élete?

Mandelához képest Jézus élete és az annak hatására kialakuló keresztyénség még mélyebben formálta az egész világ történelmét. Mindannyiunk személyes életére döntő hatással van az, ahogyan élt és amit tanított. 

Még azokéra is, akik ma tudatosan szembe helyezkednek a keresztyénséggel. Az emberi jogok és a mögöttük lévő emberi méltóságról szóló gondolatok az istenképűségből fakadó méltóság gondolatából erednek. A szeretet központi szerepéről való humanista elképzelések Jézus szavain alapszanak. Az alapvető nyugati erkölcsi normák a zsidó-keresztyén kultúrkör hatására alakultak ki.

Ha esetleg kételkednénk ebben a hatásban, akkor érdemes más kultúrákkal összehasonlítani a keresztyénségen alapuló szekuláris nyugati meggyőződéseket. Mennyire más világ lenne ma, ha a nyugati kultúra a hindu vagy muszlim kultúra talaján fejlődött volna ki?

(3-4.) Jézus mint a mindenség helyreállítója?

Ezek után talán már nem is olyan nagy kérdés, hogy miként hozhat helyreállást, kiszabadulást egy múltbeli alak élete és áldozata a mi személyes életünkre nézve. A keresztyén hit azonban még ennél is tovább megy. 

Azt állítja, hogy Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása nem pusztán csak az életünk egyik vagy másik területére hat, hanem végső értelemben kiszabadítja az életünket emberségünk legmélyén lévő töredékességéből, a tökéletestől, az istenitől való elszakítottság állapotából. A keresztyének hisznek abban, hogy Jézus áldozathozatala nem csak átmeneti és korlátolt szabadságot (mint Nelson Mandela), nem pusztán átmeneti és korlátozott helyreállást (mint Teréz anya), hanem végső és valóságos egységet, szabadságot és kiteljesedést hoz az életünkbe. Nagyon leegyszerűsítve: Jézus hozza el a paradicsomot.  

Ahhoz, hogy ezt az állítást még mélyebben megértsük, és át is éljük, persze jó néhány másik kérdést is meg kell válaszolnunk. Vajon tényleg nem tudjuk magunktól elérni a mennyet?  Vajon Isten-e Jézus? Mit jelent egyáltalán a megváltás fogalma? 

A fenti példák talán elég jól rámutattak arra, hogy mai nyugati emberképünk olyan feltételezéskre épül, amelyek önmagukban is legfeljebb részben állják meg a helyüket. Annyira individualista kultúrában élünk, hogy sokan valóban elhiszik: az ember teljes mértékben független, és saját racionális döntései, erőfeszítései révén boldog életet tud élni. Ezért aztán furcsának találják azt az állítást, hogy egy általuk nem ismert múltbeli ember lehet az életük kulcsa. Bár sokan a mai napig osztják ennek a világképnek a meggyőződéseit, az ma már tudományosan sem állja meg a helyét.

Azon túl, hogy megsejtjük annak lehetőségét, miként lehet hatással az életünkre egy múltbeli ember cselekedete, azt is érdemes észrevennünk, hogy saját előzetes elképzeléseink mennyire akadályozhatnak minket abban, hogy megértsünk egy igazságot.    

További olvasmányok: 

Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat