Az előző cikkben megfogalmaztuk, hogy spiritualitás alatt az életünk végső, nagy kérdéseivel kapcsolatos meggyőződéseket és gyakorlatokat értjük. Ilyen értelemben a spiritualitás egyéni, sokféle. Ebben a cikkben csak arra törekszem, hogy valami alapvető fogalmi keretet próbáljak meg felrajzolni, amiben egymás mellé tudjuk helyezni a különböző spiritualitásokat.    

Ehhez főként a keresztyén kifejezéseket fogom használni. Nem azért, mert én keresztyén vagyok, hanem azért, mert ugyan a nyugati kultúrában ma már számtalan különböző spiritualitással találkozunk, a hétköznapokban használt nyelvünk (így az angol és a magyar is) ezeket a fogalmakat ismeri. Nyitott vagyok arra, hogy jobb (semlegesebb) fogalmakat használjunk. 

Milyen fogalmak is szükségesek tehát a spiritualitás leírásához?  Hogyan viszonyulnak ezek a gondolatok egymáshoz? Van-e összefüggés közöttünk? 

1. Meggyőződés vagy hit - Létezésünk végső kérdéseivel, értelmével kapcsolatban kevésbé vagy jobban átgondolt, tudatos vagy tudattalan meggyőződésekre támaszkodunk.  Nincsenek végső, 100%-ig biztos, minden előzetes axiómától független igazságaink, amiben hiszünk, az mégis teljes mértékben meghatározza azt, ahogyan élünk, amit fontosnak tartunk. A spiritualitás nem más mint ezeknek a meggyőződéseknek a halmaza. 

A spiritualitás a leginkább félreértett szavak egyike. Némelyek azt gondolják, hogy a racionális ember nem spirituális. Mások úgy vélik, hogy a spiritualitás pusztán a transzcendens világgal való kapcsolatot jelöli. Az első azt gondolja, hogy nincs is szükség spiritualitásra, míg a második az élet egyetlen területére korlátozza azt.

Korábban írtam a hit fogalmáról (“Nem tudsz nem hinni…”), illetve arról, hogy mindenki hívő. A spiritualitás ennek a gondolatmenetnek egy még magasabb szintje, hiszen már az egyes hittételek összességéről és a belőlük kialakuló életfelfogásról, világlátásról szól. 

Spiritualitás (lelkiség) alatt az élet (létezés) legalapvetőbb kérdéseivel kapcsolatos gondolatokban és/vagy cselekedetekben kifejeződő meggyőződések összességét és rendszerét értem. A spiritualitás kérdéseivel kapcsolatos meggyőződéseink határozzák meg mindazt, amit végső értelemben a világról, annak megismeréséről, az életről, az emberről, jóról és rosszról, a létezés céljáról és értelméről gondolunk. Ilyen értelemben a spiritualitás elkerülhetetlen: Mindenki spirituális lény! Mindenki úgy él (függetlenül attól, hogy átgondolja-e), hogy valamilyen alapvető jelentést gondol az életről. 

Ez tesz minket emberré. Ha nem tulajdonítunk értelmet a dolgoknak, ha nem gondoljuk bizonyos dolgokról, hogy jók vagy rosszak, akkor elveszítjük emberségünket.  

Ha Jézus valóban Isten, és halála után tényleg feltámadt, akkor annak végtelen következményei vannak. De vajon tényleg feltámadt-e?

Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni ezt a kérdést, a lehető legtudományosabban és racionálisan kell megvizsgálnunk a rendelkezésünkre álló érveket és ellenérveket. Az elmúlt évszázadok önmagát felvilágosultnak tartó, de valójában elfogultan szkeptikus időszaka után az utóbbi évtizedekben számtalan sokkal tudományosabb kutatás, doktori disszertáció született ebben kérdésben. Ezeket áttekintve egészen másfajta kép kezd el felderengeni előttünk.

Néhány évtizeddel ezelőttig nagyon sok tudós hitte azt, hogy Jézus feltámadása csak mítosz. Mára azonban rá kellett jönniük, hogy a mítoszelméletet megalapozó tudományos feltételezések egyszerűen nem állnak elég stabil lábakon. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a Jézus feltámadását tagadók tábora nem volt elég alapos a kutatásai során, hanem sokkal inkább saját (legalábbis megkérdőjelezhető) filozófiai meggyőződései alapján olvasta a bibliai szövegeket. 

A cikkben először azokat az érveket tekintem át, amelyek egyértelműen alátámasztják Jézus feltámadását, majd pedig röviden kitérek a mítoszelmélet hibás előfeltevéseire. Ebben többnyire William Lane Craiget követem, aki meglehetősen alaposan összegzi ezeket az érveket. 

Négy fontos kérdés köré csoportosíthatjuk vizsgálódásainkat.

1. Jézus halála. Egyes kutatók, akik nem hittek Jézus feltámadásában, azzal próbáltak érvelni, hogy Jézus valójában nem is halt meg. 
1. Az első és legfontosabb érv, hogy a szöveg egyértelműen állítja: maguk a rómaiak ellenőrzik Jézus halálát a meglévő gyakorlatuknak megfelelően. A lábszárcsont eltörésének elmaradása és a Jézus oldalába szúrt dárda ennek a jele (Jn 19,33-34). 
2. Az a tény, hogy Jézust egy közismert közszereplő, Arimátiai József sírjában helyezték el, lehetetlenné teszi azt az elméletet, hogy nem is halt meg. Mindenki ismerte abban az időben a sír tulajdonosát, így a sír helyét is könnyen ellenőrizni lehetett. 
3. Ráadásul egyáltalán nem valószínű, hogy a keresztyének találják ki Arimátiai József személyét, hiszen ő tagja annak a testületnek, akik elítélik Jézust. Sokkal valószínűbb, hogy ténylegesen tudjuk, ki volt Jézus eltemettetője.  
4. Az erről szóló beszámolók nagyon koraiak. Pál az 1Korinthus 15-ben írt beszámolója valamikor az 50-es évek közepe táján keletkezett.  Ráadásul Pál alig pár évvel Jézus halála és feltámadása után maga is meggyőződik ennek hitelességéről (36 körül több hetet tölt a tanítványokkal Jeruzsálemben.) Az események után alig néhány évvel nagyon nehéz lenne egy ennyire nyilvános eseményről hazudni. 
5. Az evangéliumoknak kétségtelenül a keresztre feszítés és a temetés a legfontosabb üzenete, hiszen ez a legpontosabban és legterjedelmesebben megfogalmazott részei a szövegnek. Márk evangéliuma tekinthető ezek közül is a legkorábbinak, amely ugyancsak valamikor az 50-60-as évek környékén keletkezett. Mindezek miatt nem valószínű, hogy utólagos betoldások lennének a temetésről szóló beszámolók.

• Vasárnap hajnalban Jézus női követőinek egy csoportja üresen találja a sírt. 

1. Nyelvezetében és stilisztikailag is egységes a keresztre feszítésről és a feltámadásról szóló történet. Nem valószínű, hogy későbbi betoldás lenne az utóbbi rész.
2. Márk beszámolója az üres sírról egyszerű és tényszerű. Egyáltalán nem a legendákra jellemző stílusban íródott meg. Ennek ellenpólusaként például a Péter evangéliumának második századi (és a Bibliában nem szereplő) beszámolóját hozhatjuk fel, amely valóban tele van túlzásokkal és nem tényszerű megállapításokkal. A leírás tényszerűsége a hitelességét erősíti. 
3. Az a tény, hogy a beszámolók szerint nők találják meg az üres sírt, éppen azok valóságosságát erősíti meg. Abban a korban a nők tanúságtételét nem fogadták el, mert azt gondolták, hogy nem megbízhatóak. A szöveg írója is tudta ezt, ennek ellenére mégis így írja meg a beszámolóját. Ennek az az egy oka lehetett, hogy valóban nők találták meg az üres sírt. 
4. Az összehajtott leplek egyértelműen lehetetlenné teszik azt az elképzelést, hogy Jézust ellopták volna. Ha valóban ez történt volna, akkor biztosan a leplekbe tekerve tették volna, hiszen halottgyalázásnak (és teljesen logikátlannak) minősült volna otthagyni a lepleket, és meztelenül ellopni a testet.
5. Mt 28,15-ben már olvasunk egy korai (rosszul megalapozott) teóriát  arról, hogy a zsidók szerint ellopták Jézust a sírból. Ez éppen azt erősíti meg, hogy a test maga tényszerűen nem volt ott.     

• Egymástól függetlenül, különböző körülmények között, nagyon sokan tapasztalták Jézus megjelenését a halála után. 

1. Az egyik leggyakoribb feltételezés Jézus feltámadásával kapcsolatban éppen az, hogy a tanítványok csak a lelkükben tapasztalták meg a feltámadást. Ez a teória éppen azért nem tartható, mert az evangéliumok és az 1Kor 15  beszámolói alapján egészen különböző csoportok találkoztak Jézussal a feltámadása után: személyesen Kéfás, a tanítványok többször, 500 fős tömeg, majd 120 fős tömeg. 
2. Megjelenik Jakabnak, Jézus saját testvérének. Az evangéliumok korai beszámolói szerint sem Jakab, sem a családja nem volt Jézus követője Jézus élete során. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben azonban egyértelműen már a korai keresztyén közösség vezetőjeként jelenik meg Jakab, sőt mártírhalált szenvedett a 60-as évek elején. Semmilyen más módon nem magyarázható jól ez a tény, mint hogy Jakab valóban találkozott a feltámadott Jézussal. 

• A zsidó hitelvekkel szemben álló igazságnak tűnt Jézus feltámadása, a korai keresztyének azonban mégis hittek benne. Ez nem tűnik logikusnak, hacsak Jézus valóban fel nem támadt. 

1. A zsidók abban hittek, hogy a messiásnak politikai hatalma lesz, és helyreállítja Dávid trónját anélkül, hogy meghalna és feltámadna. Egy ilyen mély meggyőződés megváltozása leginkább valódi tapasztalatok alapján képzelhető el. 
2. A zsidók nem hittek a végső helyreállítás előtti egyéni feltámadásban, így ha nem találkoztak volna Jézussal, akkor sokkal logikusabb lett volna tagadniuk azt. Valószínűbb lett volna, hogy mesterük sírját szentélyként őrizve várták volna a feltámadás napját. 

Mindezekben a tényekben ma már a témával tudományosan foglalkozó történészek túlnyomó többsége egyetért, a kérdés ezért sokkal inkább az, hogy miként tudjuk a legvalószínűbb értelmezést adni. 

Két lehetőség áll előttünk. Vagy elfogadjuk a régi szkeptikus ellenérveket (legyenek bármennyire is irracionálisak) vagy feltételezzük, hogy Jézus valóban feltámadt. 

Ha jobban megvizsgáljuk a kritikus (szkeptikus) véleményeket, akkor azt találjuk, hogy a világ értelmezésének egy naivan felvilágosult racionalista, empirista értelmezésén alapulnak, azaz már módszertanilag kizárnak bármilyen természetfeletti magyarázatot. Előre eldöntötték tehát, hogy a feltámadás elméletileg sem lehetséges, és ennek megfelelően próbálják olvasni a szövegeket. Tehát nem a történelmi tényeket vizsgálják, hanem az elvekre támaszkodnak. 

Nem kell ezen nagyon meglepődnünk, hiszen valóban “nem gyakori”, hogy a halottak feltámadnak, hacsak nem valóban Istenről van szó. Logikusnak tűnhetett korbban azt állítani, hogy Jézus nem támadhatott fel, de a tények és azok belső összefüggései egészen más irányba vezetnek minket.  

Ahogy láthattuk, az utóbbi két-három évtizedben feltárt történelmi bizonyítékok immár nagyon valószínűvé teszik a beszámolók hitelességét. Ezzel párhuzamosan egyre inkább tisztában vagyunk a felvilágosult gondolkodás behatároltságával, ami újra megnyitotta a transzcendens iránti nyitottságot, így egyre logikusabbnak tűnik, hogy a szöveg eredeti szándékát tartsuk valóságosnak.      

További magyar nyelvű irodalom:

• William Lane Craig rövid előadása a témában (magyar felirattal)

https://www.youtube.com/watch?v=-grxrMVWVOk

• Lee Strobel, Jézus dosszié, Harmat kiadó

Jézus dosszié film: https://videa.hu/videok/nagyvilag/a-jezus-dosszie-1.-resz-qMw44dvbiglvJmao

Az előző rész tartalmából… (avagy miért tartjuk furcsának ezt a gondolatot)

A cikksorozat első részében azokkal a meggyőződésekkel foglalkoztam, amelyek a legtöbbeket megakadályoznak a Jézussal való élő, személyes kapcsolat megélésében. Érintettük az elvont/gyakorlatias gondolkodásból fakadó kérdéseket, a személytelen istenképből vagy erő jellegű végső igazságból fakadó problémákat és a Jézust emberként felfogó meggyőződések hiányosságait.

Ebben a cikkben azt a kérdést járom körül, hogy miként működik a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat akkor, ha megküzdve ezekkel a kérdésekkel, Istenként, sőt személyes megváltónkként fogadjuk el Jézust. 

Az első részben felhúzott szemöldökkel, gyanakvással olvastuk a címbeli kérdést, a mostaniban pedig nyílt (érdeklődő) szemekkel tekintünk rá. 

Hogyan működik a Krisztussal való élő személyes kapcsolat? 

Az emberi lélek beszélgetése a krisztusi Lélekkel:

• Elfáradtam!

A keresztyének gyakran beszélnek a “Jézussal való személyes kapcsolatról”. De vajon mit is jelent ez a mondat? Lehetséges egyáltalán? Jó néhány kérdést meg kell ahhoz válaszolni, hogy valódi értelmet nyerjen ez a kijelentés:  

1. Mindenki kapcsolatban van valakivel/valamivel, ami értelmet ad az életnek?
2. Elhiszem-e egyáltalán, hogy lehetséges Jézussal élő kapcsolatban lenni?
3. Hogyan működhet a Jézussal való személyes kapcsolat? 

Ebben a cikkben mindezek közül az első két kérdéssel foglalkozom. 

Mindenki kapcsolatban van valamivel/valakivel…

Minden ember gondol valamit az életről! “Kapcsolatban” van azzal, akiről vagy amiről azt gondolja, hogy értelmet/célt ad az életének. Lehet, hogy ez a kapcsolat nagyrészt tudattalan vagy indirekt, de valóságos. Némelyek talán nem is neveznék “kapcsolatnak”, mégis napi szinten határozza meg mindazt, amit gondolunk és cselekszünk, hogy miként válaszolunk nehéz kérdésekre. 

MI is ez a valami/valaki? Egyesek azt gondolják, hogy ez az önmagukkal való kapcsolat (mert önmaguk megtalálásában hisznek), mások valamilyen mozgalomhoz vagy valamilyen életfelfogáshoz kapcsolódnak, és ebből nyerik az életük értelmét. Még hétköznapibb módon ez lehet az ökotudatosság, a hazaszeretet, a családi béke, a személyes sikerek vagy bármi más, aminek a gondolata lelkesít annyira, hogy meghatározza a hétköznapi életüket.  

Mondásainkban, gyakran ismételt gondolatainkban például így szoktuk megfogalmazni ezt a kapcsolatot: 

”Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”

1Kor 6,20

  Mi az, hogy megváltás? Annyira ritkán használjuk ma ezt a szót, hogy sokan alig értik. Ereje pedig végképp elenyészett! Nem dobban meg a szívünk, nem jövünk lázba, ha a megváltásról esik szó. Maga a szó is egy avitt vallásos kifejezésnek számít. Csak nagyon ritkán gondolunk a minket körülvevő eseményekre megváltásként annak ellenére, hogy létezik az a mondás, hogy “megváltás volt ez a… (fürdő, üdítő stb.)”

A szó eredeti értelme is távolinak tűnik, hiszen a kifejezés az (adós)rabszolga megváltásának árát jelenti. Azt az összeget, ami szabaddá tehet (megváltás=az ár megfizetése vagy a belépő megváltása). Mivel nyugati társadalmunkban a rabszolgaság formálisan már nem létezik, maga a megváltás is furcsának tűnik sokak számára. 

Pedig mindennek ára van! 

Bármennyire is szokatlanul hangzik a megváltás kifejezés, talán soha nem volt még annyira nyilvánvaló, mint manapság, hogy mindennek ára van. Mindenért fizetni kell: időbe, pénzbe, energiába (akár másokéba) kerül,

hogy boldogabbak, egészségesebbek, okosabbak, szebbek legyünk. Ha úgy tetszik: meg kell váltani a jegyünket egy könnyebb, teljesebb, szabadabb életre. Árcédulája van az életben mindennek!

A mindennapi bibliaolvasás folyamatát talán egy példán keresztül lehet legjobban bemutatni. Van úgy, hogy csupán a tények megismerése végett gyorsan átolvasunk egy-egy szakaszt. Ez is hasznos, de a mindennapi bibliaolvasás alatt mást szoktunk érteni.

A mindennapi bibliaolvasás célja egy-egy kiválasztott szakasz elmélyült, az összefüggéseket is figyelembe vevő, a személyes szálakat is meghúzó megértése és megélése. 

Lk 10,38-42 - Mária és Márta története

Amikor továbbhaladtak, betért - Jézus - egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!” Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”  

Az elmélyültebb bibliaolvasás érdekében néhány nagyon egyszerű kérdés mentén érdemes haladni a szöveg értelmezése során. 

1. Miről szól a szakasz?
2. Miről szól a szakasz/történet valójában?
3. Mit tudhatok meg Istenről, illetve Jézusról a szakaszból/történetből? 
4. Milyen kontextusban hangzott el, hogyan kapcsolódik a körülötte lévő szakaszokhoz és a Biblia nagy történetéhez (narratívájához).  
5. Hogyan kapcsolódik a történet a személyes életünkhöz? Mire indít minket? 
6. Imádság

És akkor nézzük a gyakorlatban:

Jézus Krisztus Isten! Sőt még inkább: “az Isten”. Életünk magunk gyártotta kisbetűs urai/álistenei/bálványai (mint például a hatalom, szépség, hatékonyság, erő, kedveskedés) helyett valóságos, tökéletes és mégis szerető, csupa nagybetűs ISTEN. Erre a felháborító, felforgató, hihetetlen és személyesen végtelen hatású következtetésre jutott Péter (aki évek óta követte Jézust), amikor kimondta azt, ami még a maga számára sem volt teljesen világos korábban: “Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Mt. 16,16. (A héber gondolkodásban az atya és az örököse egy. Azaz Krisztus maga Isten! Ezért mondja Jézus: “Én és az Atya egyek vagyunk”. Jn 10,30) 

Erre a következtetésre jutottak az első keresztyének is - akik még látták Jézust földi élete során -, amikor röviden megfogalmazták gondolkodásuk középpontját: “Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó” (Iesus christos theou yios soter, azaz rövidítve: Ichthys, azaz görögül hal. Innen származik a keresztyének hal szimbóluma)

Az első kételkedők...

Sokak számára teljesen abszurd gondolat, hogy egy régen élt ismeretlen ember hozza el az igazi boldogságot. Furcsának találják, azt, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása a kulcs a személyes életünk és az egész világ problémáinak megoldásához. 

A keresztyének ezt szokták kifejezni a címbeli klasszikus kifejezéssel: meghalt értem Jézus. De vajon mit jelent ez? 

A felvetés azért tűnik abszurdnak, mert több olyan meggyőződés is van a mondat mögött,  amely mai ember számára egyáltalán nem magától értetődő. Miként is változtathatja meg az életünket egy olyan ember, aki évezredekkel ezelőtt élt (1), és személyesen nem is ismerünk (2)? Illetve miért is lenne szükségünk megváltásra (3), és hogyan vált meg minket valakinek a halála (4)? Ebben a cikkben főként az első két problémával foglalkozom, a harmadikat és a negyediket csak röviden fogom érinteni, mert máshol részletesebben írok róluk. 

Amikor intelligens emberek a hit lehetőségét mérlegelik, az a leggyakoribb félelmük, hogy ha hívővé válnak, akkor félre kell tenniük a tudásukat, az értelmüket, és gondolkodás nélkül kell elfogadniuk teljesen logikátlan és gyerekes hittételeket. Hasonló érzések és gondolatok kavarogtak bennem is az elmúlt évtizedekben, sok könyv, jó  érvek és még több intelligens keresztyénnel való találkozás kellett ahhoz, hogy ez lassan megváltozzon.  

A fizika, a biológia, a földtudományok, a régészet legújabb eredményeinek áttekintése mélyen megerősítette bennem a rációba vetett hitemet (geográfus vagyok genetikailag). Ezzel a rációval fordultam a bibliai szövegek lehető legracionálisabb vizsgálatához, hogy kiderüljön végre az igazság. Hittem ugyanis abban, hogy racionális kutatással minden tekintetben megalapozott álláspontot tudok majd kialakítani.