Az előző cikkben megfogalmaztuk, hogy spiritualitás alatt az életünk végső, nagy kérdéseivel kapcsolatos meggyőződéseket és gyakorlatokat értjük. Ilyen értelemben a spiritualitás egyéni, sokféle. Ebben a cikkben csak arra törekszem, hogy valami alapvető fogalmi keretet próbáljak meg felrajzolni, amiben egymás mellé tudjuk helyezni a különböző spiritualitásokat.    

Ehhez főként a keresztyén kifejezéseket fogom használni. Nem azért, mert én keresztyén vagyok, hanem azért, mert ugyan a nyugati kultúrában ma már számtalan különböző spiritualitással találkozunk, a hétköznapokban használt nyelvünk (így az angol és a magyar is) ezeket a fogalmakat ismeri. Nyitott vagyok arra, hogy jobb (semlegesebb) fogalmakat használjunk. 

Milyen fogalmak is szükségesek tehát a spiritualitás leírásához?  Hogyan viszonyulnak ezek a gondolatok egymáshoz? Van-e összefüggés közöttünk? 

1. Meggyőződés vagy hit - Létezésünk végső kérdéseivel, értelmével kapcsolatban kevésbé vagy jobban átgondolt, tudatos vagy tudattalan meggyőződésekre támaszkodunk.  Nincsenek végső, 100%-ig biztos, minden előzetes axiómától független igazságaink, amiben hiszünk, az mégis teljes mértékben meghatározza azt, ahogyan élünk, amit fontosnak tartunk. A spiritualitás nem más mint ezeknek a meggyőződéseknek a halmaza. 

2. Isten - Emberi mivoltunkból fakadóan elkerülhetetlenül lesz valami vagy valaki, amit vagy akit a boldogság (tökéletesség, szépség, egyensúly stb.) megtestesítőjeként vagy forrásaként tapasztalunk meg. Amire vagy akire értelemként és célként tekintünk. Ez lehet egy transzcendens i(I)sten is, de akár a siker, a szeretettség érzése, a hatalom, a saját jóságunk, a fontosság érzése, az értelem megtapasztalása vagy bármi más fontosnak gondolt dolog is. Aki ezt megtestesíti, az isten lesz. Akit követünk, akire felnézünk, akinek hatalma van, aki meghatározza a jó és rossz forrását, és uralkodik paradicsomunkban. (A keleti személytelen gondolkodási rendszerekben természetesen egy eszme vagy gondolat testesíti meg mindezt.)  
3. Paradicsom, menny - “Mennyei volt ez a fagyi.” “Maga lenne a paradicsom, ha megkapnám azt az állást” .Paradicsomnak vagy mennynek hívok minden olyat, amiről azt gondoljuk, hogy maga a szép, a jó, az igaz, a tökéletes. Gyakorlatiasabban megfogalmazva minden olyan állapotot, helyet, közösséget, lelki állapotot, amely megtestesíti vágyainkat és álmainkat.       
4. Pokol, bűn - “Bűn lett volna kihagyni ezt a filmet”. Pokolnak, bűnnek hívok mindent, ami elválaszt minket a paradicsomtól, az igazi boldogságtól. Ha a paradicsom a boldogság valósága, akkor a pokol az ettől való távolság vagy a paradicsom hiánya. 
5. Megváltás, megszabadítás, helyreállítás, gyógyulás. “Megváltás volt ez a fürdő”. Bármi (emberi cselekedet vagy épp isteni beavatkozás), ami közelebb hozza a paradicsomot, megváltás, ami kivált minket nehéz helyzetünkből. Egy jéghideg üdítő a forróságban ugyanúgy megváltás, mint ahogy szabadításként éljük meg azt is, ha valaki kihúz minket egy szorult helyzetből. A végső megváltás persze az lenne, ha valahogy eljuthatnánk álmaink paradicsomába.
6. Áldozat - “Mindenkinek áldozatot kell hoznia.” Alapvető emberi tapasztalatunk, hogy nem a mennyben élünk, és már ahhoz is komoly áldozatot kell hoznunk, hogy egy-egy rövid időre megtapasztalhassuk a paradicsomot. Nemhogy az “igazi” menny, de még személyes paradicsomunk időleges megtapasztalása is elképesztő áldozathozatalt, energiabefektetést követel meg. Számtalan dologért és számtalan módon hozhatunk áldozatot: időnket, energiánkat, hatalmunkat, dicsőségünket, pénzünket, kapcsolatainkat áldozzuk. 
7. Evangélium - eredetileg: jó hír. Jó hír arról, hogy valaki vagy valami kiszabadított minket az általunk rossznak ítélt helyzetből. Ez a jó hír átalakítja a gondolkodásunkat, új értelmet ad az életünknek.
8. Ennek a logikának a követése mentén már viszonylag könnyen értelmezhető a megtérés, a szent, a megszentelődés vagy más spirituális fogalmak is. 

Leghétköznapibb cselekedeteink, gondolataink, álmaink és vágyaink, félelmeink és reménységünk kulcsát adják meg ezek a fogalmak. Nem véletlen, hogy a filmek, a regények, a játékok ugyanezt a mintát követik. 

A vallásos emberek számára talán nem is meglepő mindez. Az önmagukat vallástalannak, szekulárisnak vagy ateistának vallók számára azonban annál nagyobb meglepetés lehet ezzel szembesülni. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, első lépésben el kell szakítanunk őket az eredeti vallásos közegükből, és meg kell látnunk azt, hogy mennyire relevánsak mai életünkben. 

Az emberi létezés lényegéből fakad ugyanis, hogy nyitottak vagyunk fölfelé, hogy tudunk az igazságról, jóságról, szépségről. Ezért mindig is így fogjuk látni a minket körülvevő világot. Ha nem hiszünk az emberi világot meghaladó Isten létezésében, akkor is meg kell küzdenünk az értelem, a szépség, a jóság kérdésével. Fel kell tenni azt a kérdést, hogy van-e a létezésnek célja vagy értelme. Miért éri meg küzdeni? Lehetséges-e a jó, a szép, az igaz? Ha igen, hogyan érhető el? 

Természetesen az itt leírt fogalmak az európai kultúrában gyökereznek. Előfordulhat, hogy más kultúrák némileg más fogalmakat használnának, de viszonylag könnyen beláthatjuk, hogy a mögöttes kérdések lényegében univerzálisak.  

Az alábbiakban néhány nem-keresztyén (vallásos és szekuláris) meggyőződésrendszeren keresztül mutatom meg az általános emberi spiritualitás vázlatát.

• Az iszlám legalapvetőbb tanítása a mindenható, mindent tudó, igaz és kegyelmes, de a világtól radikálisan különböző Istenben (Allah) való hiten alapul. Arra épül, hogy az ember az isten dicsőítésén keresztül juthat el a paradicsomba (megváltás, paradicsom). Ehhez megkaptuk az Isten megismerésének lehetőségét és a szabad akaratot. A próféták tanítása (különösen Mohamedé, amelyet Koránon keresztül érthetünk meg) adja meg a kulcsot a jó élethez. Allah nevének megvallása, az imádság, az adakozás, a böjt, a zarándoklat az alapvető elemei ennek az életformának (áldozat).   
• A szabadság (liberalizmus) eszméje a nyugati kultúra legnagyobb kisbetűs istene (isten). Mélyen áthat sokakat (még keresztyéneket is) az a meggyőződés, hogy ha nagyobb szabadságot adunk az embereknek, akkor az jobb élethez fog vezetni (megváltás). Sőt a legtöbb rossznak is az az oka, hogy nincs elég szabadsága az embernek (bűn). Az igazi emberi boldogság elérésének (paradicsom) útja az, ha ki-ki maga választhat meg mindent (munkáját, lakóhelyét, társaságát, társát, munkabeosztását, nemét stb.)  
• A buddhizmus tanítása szerint minden rossz oka az elégedetlenség, a sóvárgás (bűn). A szenvedés vége (megváltás) a vágy kialvása. Ennek eszköze az erényesség, az elmélyülés és a bölcsesség (nemes nyolcrétű út), amely során eljuthatunk a megvilágosodás (paradicsom) állapotába. 
• A fejlődés “vallása”szerint az ember régen egyszerű, műveletlen és igazságtalan volt. A fejlődés azonban helyre fogja állítani (megváltás) a világot és megszabadítja minden rossztól (bűn). Ha elég nagy odaszánással és energiával dolgozunk a jövőn, akkor nincs is olyan távol a paradicsom (menny).  
• A racionalizmus (és nem a racionalitás) alapvető meggyőződése, hogy az emberi elme képes teljes mértékben megérteni a valóságot. A rossz forrása a tudatlanság (bűn), a mindenség helyreállítása pedig a műveltségtől függ (megváltás). Ha mindenki művelt lenne, akkor eltűnne a világból a gonosz és a rossz.  

Mindezek a példák talán elég jól szemléltetik, hogy miként is működik az általános emberi spiritualitás. 

Persze fennmarad még az a kérdés, hogy van-e ezek között olyan, amely hosszú távon működésképtelen. Esetleg akad-e olyan, amelyik jobb, mint a többi?